Keresés
Magyar
  • English
  • 正體中文
  • 简体中文
  • Deutsch
  • Español
  • Français
  • Magyar
  • 日本語
  • 한국어
  • Монгол хэл
  • Âu Lạc
  • български
  • Bahasa Melayu
  • فارسی
  • Português
  • Română
  • Bahasa Indonesia
  • ไทย
  • العربية
  • Čeština
  • ਪੰਜਾਬੀ
  • Русский
  • తెలుగు లిపి
  • हिन्दी
  • Polski
  • Italiano
  • Wikang Tagalog
  • Українська Мова
  • Mások
  • English
  • 正體中文
  • 简体中文
  • Deutsch
  • Español
  • Français
  • Magyar
  • 日本語
  • 한국어
  • Монгол хэл
  • Âu Lạc
  • български
  • Bahasa Melayu
  • فارسی
  • Português
  • Română
  • Bahasa Indonesia
  • ไทย
  • العربية
  • Čeština
  • ਪੰਜਾਬੀ
  • Русский
  • తెలుగు లిపి
  • हिन्दी
  • Polski
  • Italiano
  • Wikang Tagalog
  • Українська Мова
  • Mások
Cím
Átirat
Ezután következik
 

A maja eltűnt & Mahavira Úr élete: Chandana megszabadítása, 5/7 rész

Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom

Mindenki olyan kedves volt. A rendőr is. Olyan udvariasak, elegánsak voltak. Úgy néztek ki, mint egy régi birodalom bátor őrei. Nagyon gyönyörűek, jóképűek, és nagyon udvariasak velem. Nem tudom, hogy nektek, vagy bárki másnak van-e másfajta tapasztalata, de nekem, nagyon jó. Szóval még egy verset is írtam nekik.

Szóval már elmondtam a történetet, igaz? Nem, nem, nem ezt a történetet, de el akartam mondani nektek valamit. Igen, igen, igen, emlékszem. Ő dolgozott és azután elmentem, valahova máshova mentem tovább tanulni a helikopter vezetést. És ő ott maradt, ahol volt, mivel nem kellett velem jönnie, és gyorsan tanult. Ő még alva is repült. Miközben aludt, repült. Folyton gyakorolt otthon, helikopter nélkül. Így nagyon gyorsan tanult, még az új pilóták felügyelője is lett. Igaz? Azelőtt, igaz? Igen, igen. És azután most, ő más területen dolgozik. Nem akarom, hogy túl nagy figyelmet szenteljetek arra a srácra. Hagyjátok őt békén. Hagyjátok békén! Nős, mellesleg. És jó fiú, nagyon hűséges férj, így ne is gondoljatok rá. Ismerlek titeket srácok, szeretitek a pilótákat. Egykor én is. De nem minden pilóta olyan jóképű, ahogy gondoljátok, csak én vagyok szemrevaló, ám csak félig pilóta.

Nem tudtam folytatni a repülést. Szerettem volna. Abba kellett hagynom a külső repülést, hogy belül repüljek, mindenki nagyobb hasznára. Imádok repülni. Olyan szép volt ott fent lenni; senki nem zaklat téged; semmi másra nem tudsz gondolni, csak arra, ami előtted van. És előtted is üres minden. Csak legyél óvaatos az elektromos vezetékekkel. Néha ködös időben, ha túl alacsonyan repülsz, és nem figyelsz oda, akkor „szajonára” (viszlát). Majdnem meghaltam egyszer repülés közben, mivel a motor tönkrement, lerobbant. Szerencsére volt még egy motorunk. Két motor volt, így egy motorral szálltunk le, de kényszerleszállás volt. A hegy ilyen volt, nem olyan, hogy sík területen szálltunk le így. Ó! Szerencsére az oktatóm mellettem volt, így átvette a vezetést, de az arca nagyon zöld volt. Meleg helyzet volt. Gyerekei vannak és felesége, nem tud csak úgy elmenni. Én tudnék. Ha akkor elmentem volna, akkor nem kellene aggódnom többé semmi miatt manapság. Rendben, ennyi. Erről van szó. Tehát, ha látjátok őt, üdvözöljétek. Biztos emlékszik rám. Talán nem. Csak mutassátok meg neki a Supreme Master TV-t, „Ott van Ő, emlékszel Rá? Idősebbnek néz ki most.”

Fiatalabb koromban találkoztunk. Meghívott engem a palotába. De mikor először odamentem, elmentem megnézni a palotát, csak álltam kint, és hirtelen az összes kamera felém fordult. Sok száz! Ó! És akkor megijedtem. És azután hazamentem. És mikor azt mondta, „Gyere a palotába holnap,” emlékeztem arra a jelenetre, és akkor csak meg voltam rémülve. Nem akartam többé menni, akkoriban.

Azután Thaiföldön éltem, és ő elkérte a számomat. Nem tudom, hogy felhívott-e vagy sem, mivel elfelejtettem megadni neki a nevemet, mert csak azt a nevemet ismerték, hogy Ching Hai Mester, nem tudták a másik nevemet. Tehát mindegy, valószínű azt mondták, „Nem lakik itt senki ilyen néven. Nem létezik ilyen név a házunkban.” Rendszerint nem veszem fel a telefont egyébként. Mikor válaszoltak, valószínű azt mondták, „A tulajdonos nincs itthon,” vagy „Nincs nálunk ilyen személy.” Nem tudom. Thaiföldre ment hamarosan azután, hogy Thaiföldet meglátogassa. Valószínű azt gondolta, hogy hercegnő vagyok, így a palotába ment, de csak másik hercegnőket láttak. Én nem voltam ott. De tudta a telefonszámomat. A golfpályán laktam, és megadtam neki a telefonszámomat. Nem számít, elfelejtettem, akármi, akármi. Egy régi barát, régről, régi, régi, régi öreg barát. Ő nem emlékszik rá, de én emlékszem. Ez a gond.

Nem számít. Egykor Monacóban éltem azelőtt. Nem úgy értem, hogy ezen életben, másik életben, hercegnőként. De ne beszéljünk róla, dühös leszek. De ők is ott mindannyian királyi méltóságként bántak velem. Mikor bármelyik hotelben ott laktam, olyan jól bántak velem. Ezért bánok jól veled most, a monacói jó emlék miatt. Szeretném visszafizetni az emberek nyájasságát és kedvességét. „Hercegnőnek” szólítottak engem! Még csak nem is ismertek. Éttermekbe jártam, és ettem és mindezek az összes tanítvánnyal. Úgy szólítottak, ilyen hercegnő, olyan hercegnő. Erre én, „Nem vagyok hercegnő.” És azután azt mondta, „Nem számít.” Az étterem tulajdonosa így szólt, „Nem számít, Te a hercegnőm vagy.” Így szóltam, „Akkor, köszönöm.” És azután, mikor taxit rendeltem, vagy valami, mindig azt gondolták, hogy hercegnő vagyok. Ilyen hercegnőnek, olyan hercegnőnek neveztek. És mindig azt mondtam, „Nem.” Az egyik monacói taxisofőrnek háza van Monacóban, és ő nem egy átlagos taxisofőr. És hívtam őt, hogy jöjjön, mert ott nem vezettem. És azután jött és felvett engem. Első alkalommal egy átlagos taxival jött. A második alkalommal a legjobb, fehér és nagy Mercédeszével jött. Így szóltam, „Ó! Hol van a másik taxid?” Így szólt, „Nem, ez Számodra van, hercegnő.” Így mondta.

A taxisofőrök szeretnek engem. Valahogy jó affinitásom van a taxisofőrökkel. Szép autója volt, Mercédesz, fehér és tiszta, és új és tágas, a saját autója. Nem a taxit hozta. Ő igazi monacói volt. Ez az ő különleges jellegzetessége. És azt mondta, hogy monacói, ott született és eredetileg onnan származik. Franciául beszélt hozzám, és azt mondtam, hogy az angol jobb lenne. A nyelvem akadozott; régóta nem beszéltem franciául. Ezért angolul beszélt hozzám. Ők nagyon tanult emberek Monacóban. És mikor először odamentem, azt mondtam az étteremben a hotelben dolgozóknak, „Meg tudják mondani nekem, ki önök közül monacói? Szeretnék találkozni igazi monacói emberekkel.” És azt mondták, „Nem dolgoznak Monacóban monacói emberek.” Mivel mindannyian hercegek, nem kell dolgozniuk. Csak külföldiek mennek oda dolgozni. Ez igaz? (Igen.) Igaz. Ő nem tud semmit. A férfiak nem sokat tudnak. Tehát, egyfolytában kerestem a monacóiakat, hogy lássam, hogy néznek ki. (Én sem Monacóból származom eredetileg.) Nem? Francia vagy? (Igen.) De Monacóban élsz? (Igen.) Igen? (Monacó mellett élek.) Monacó mellett. (Nem monacói vagyok.) Értem, értem.

Mikor Monacóban voltam, nehéz volt lakást vagy bármit találni rövid távra, így a közelben laktam. Egyszer találkoztam egy monacóival, aki egy étteremben dolgozott. Még egy Au Lac-i (vietnami) fiút is örökbe fogadott. Nagyon aranyos, nagyon kedves. Nem ismerek monacói embereket, mert mikor Monacóba mész, azt gondolod, mindenki monacói. Ez nem igaz. Mind külföldi, mindannyian gazdagok és híresek, akik ott élnek. A gazdagok és a nagyhatalmúak élnek ott, jachtokkal és helikopterekkel, amelyek a jachtokon parkolnak, parkolóban vagy valami ilyesmi. Ezért amikor ott voltam, azt gondolták, hogy gazdag és nagyhatalmú vagyok, tehát nagyon szépen bántak velem. Nem a monacóiak - ritkán tudsz velük találkozni. Mind külföldiek, idegenek.

Ó, ember! Hol vannak a Buddhák? Visszamegyünk a… Fel fogom olvasni nektek Mahavira Úr történetét. Majdnem… Ó, majdnem vége? Majdnem véget ért a szenvedés, az Ő szenvedése, hosszantartó karmája, az Ő 12 évnyi gyakorlása során, de van még több később az Ő tanításaival. És amikor Ő már elérte a teljes megvilágosodást, van néhány további tanítása később. Rendben. Most, ez egy másik történet - Ő megszabadította Chandanát. Ez „Chandana megszabadítása.”

Azelőtt, mikor alacsonyabb szinten voltam, Franciaországban voltam, egy házban Franciaországban, a hegyekben, miközben egy ashramot kerestem az európai emberek számára. Egy házban laktam. Azt a házat megelőzően sehol nem rendelkeztem semmivel, senkivel annak közelében, ahol voltatok, és ahol jelenleg voltunk, akkoriban, ezért egy hotelben kellett laknom. És olyan kedvesek voltak velem, mindig olyan kedvesek voltak. Bármit kívántam, azonnal teljesült. És ott tartózkodtam. Nagyon beteg voltam. Habár beteg voltam, már voltak időpontok, hogy Franciaországba menjünk házakat keresni. És Franciaországban nem láttam egy hotelt sem, amelyik a tenger közelében volt. Akkoriban nem sokat tudtam Franciaország azon részéről. És elhaladtam Monaco mellett régen, amikor divatbemutatót szerveztünk mindenhol. Elhaladtunk Monaco mellett, és a sofőröm bemutatta azt nekem, „Menjen el kuszkuszt enni és a diszkóba, aminek a herceg a tulajdonosa” akkoriban. Tehát odamentünk, és láttam, hogy nagyon szép környék, és könnyű hotelt találni a tenger mellett.

Beteg voltam akkoriban… De még betegen is elmentem ashramot és házakat nézni Franciaországban ekkoriban. Egy hotelben foglaltunk szobát, és egy kis szobában laktam, de a tengerre nézett. És azután néhány hét múlva, elmúlt a köhögésem. Minden nap lementem a bárba, ittam egy kevés gyümölcslét, vegyes gyümölcslét, gyümölcs puncsot, alkoholmentest, és azután jobban lettem, oly gyorsan, pár héten alatt. Szóval, néhány évvel később volt egy ashramunk és házunk, de amikor csak beteg vagyok, vagy valahogy nagyon fullasztó, azon a környéken néha... Nem a hely az, csak néha a karma túl nyomasztóan jön, megbetegedek. Köhögés, vagy nagyon kellemetlen, mindenféle, és vissza is megyek abba a hotelbe. Próbálom megkapni ugyanazt a szobát, és a tengerre nézni. Minden nap belélegzek, és lemegyek, gyümölcslevet iszok. És kimegyek, eszem egy vegán pizzát vagy valamit, és visszajövök, és ott iszom meg a gyümölcslevet. És gyorsan jobban leszek.

De olyan kedvesek. Mindig, amikor jövök, látják, hogy megint köhögök, és azt mondják. „Menj, hozd ezt, hozd azt Neki, gyorsan.” Tudjátok, az inasok, akik felviszik a szobámba a csomagomat, azt mondják, „Menj, hozd ezt Neki, azt Neki. Hívd az orvost.” Automatikusan. Még nem is mondtam semmit. Azt mondják, „Menj, vegyél Verveine-t.” Valami ilyesmi, a köhögés elleni teát, és „Hívd az orvost. Hozz Neki gyümölcslevet. Szereti ezt a gyümölcslevet, azt a gyümölcslevet.” Még egy (alkoholmentes) koktéljuk is van, amit rólam neveztek el. A másik név, nem a Mesteretek neve. Azt mondták nekem, „Ez az Ön koktélja, most már az Ön neve. Így fogjuk elnevezni.” Ezt mondták nekem, de nem maradtam ott elég sokáig, hogy megtudjam, ráírták-e a menüre, vagy sem. Vagy talán rányomtatták, túl hosszú, elfelejtettem. Ilyen kedvesek. Persze, én is nagyon kedves voltam velük. Mindig tiszteletet tanúsítottam a komornyiknak vagy az inasoknak, a pincérnek, pincérnőnek, és jó borravalókat adok nekik, szeretetből és tiszteletből. Karácsonykor vettem nekik ajándékokat. Mindenkinek, az egész hotel kapott, mindenki, valami kis ajándékot, (vegán) csokoládés dobozokat, valami ilyesmit, vagy (vegán) cukorkákat.

Noha már nem lakom abban a hotelben, amikor csak látom őket, ők látnak engem, nagyon-nagyon boldogok, boldogok. És rengeteget viccelődünk. Nagyon viccesek velem. Más vendégekkel komolyak, de velem, úgy viccelődnek, mint réges-régi barátokkal. Egymással beszélgettek, és kijöttem a hotelből, azt mondtam, „Mit csinálnak, srácok? A hátam mögött beszélgetnek?” Csak vicc. Azt mondták, „Nem, nem. Nem, erről a srácról beszélgettünk. Van egy tetoválása, tudja hol.” Azt mondtam, „Nem tudom, hol. Honnan tudnám, hogy hol?” Csak vicceltem. Azt mondtam, „Nem tudom, hol, de van valamim.” Azt mondta, „Ez egy titkos hely. Nem láthatja.” Azt mondtam, „Persze, nem akarom látni a tetoválását, mindegy, hogy titkos-e vagy sem. Nekem is van valami titkom.” És aztán felemeltem a nadrágomat, egy kicsit, „Tessék!” Csak viccelek. Nincs ott semmi. Talán csak valami szúnyog heg volt. Azt mondtam, „Itt!” És mind nevettek, szóval kijött a menedzser, és azt mondta, „Mi folyik itt?” Azt mondtam, „Semmi, semmi. Csak összehasonlítjuk a tetoválásokat, hogy lássuk, kié jobb, és a test melyik részén van.” És ők együtt is nevettek. Jó emlék.

Soha nem volt egy rossz élményem sem Monacóban, egyáltalán. Egyszer még vettek is nekem egy új autót. Nem tudtam, hogyan kell vezetni. Vezettem, de túl gyors volt, gyorsabb, mint gondoltam. És aztán megkarcoltam valamit, vagy nem tudom, mit csináltam, megkarcoltam vagy sem, aztán megálltam az egyik oldalon, és vártam a rendőrre. És még a rendőr is olyan kedves volt, hogy később vennem kellett egy kis (vegán) sütit, hogy elnézést kérjek, hogy a semmiért dolgoztattam őket. Mindenki olyan kedves volt. A rendőr is. Olyan udvariasak, elegánsak voltak. Úgy néztek ki, mint egy régi birodalom bátor őrei. Nagyon gyönyörűek, jóképűek, és nagyon udvariasak velem. Nem tudom, hogy nektek, vagy bárki másnak van-e másfajta tapasztalata, de nekem, nagyon jó. Szóval még egy verset is írtam nekik. Karácsonykor, odaadtam nekik egy kis (vegán) csokival. Emlékszel? (Igen.) Te vitted el nekik az összes (vegán) csokit. Még aggódtak is, mert ez előtt soha senki nem adott a rendőröknek csokit. Gondolom féltek, hogy talán megvesztegettük őket, ezért nem mertek dolgokat venni a rendőrségnek. Én csak megvettem, és aztán kérdezték tőle, azt hitték, hogy nem beszélek franciául, és azt kérdezték tőle, „Honnan lopta a csokikat?” Mert olyan sok, olyan sok, és ő azt mondta nekik, „Nem, a Carrefour-ban vettük, fel tudja őket most hívni, és megkérdezheti.” Mérges volt. Hogyan gondolhatják azt, hogy mi, a Mestere, lopta a csokikat? Haragudott, egy kicsit. A hangja nem volt olyan barátságos. „Hívja fel őket, kérdezze meg most. Most vettük a Carrefour-ban.” Olyan vicces volt. Aztán a rendőr meghátrált, mert nagyon erősnek, hevesnek tűnt, ijesztő volt. Ahogy viselkedett, talán az energiája éppen előjött, „Huhh!” És a rendőr meghátrált, azt gondolva, „Ó, ne packázz ezekkel az emberekkel.”

Ajjaj! Kézeljétek el, biztosan viccelt, mert miféle ember lop csokit, és viszi el a rendőrségre? Ha lopsz valamit, olyan messzire futsz a rendőrségtől, amennyire csak tudsz, igaz? Vagy rögtön a rendőr parancsnokságra viszed, és odaajándékozod! És azt mondod, „Boldog Karácsonyt, Boldog Újévet.” Mindenkinek egy dobozt. Megszámoltam, 300 valamennyi. És aztán megfordultak, és azt mondták, „Honnan lopta ezt a rengeteg csokit?” Talán csak viccelt. De a rendőrök, nem viccelnek olyan nyilvánvalóan. Rendőrösen viccelnek, nagyon komolyan. „Honnan lopta ezeket a csokikat?” Talán belül nevetett, „Ha-ha.” De mi nem láttuk, ahogy belül nevetett. És ez a srác kicsit mogorva is volt. Azt mondta, „Nem, nem loptunk el semmit! Ott vettük a Carrefour-ban. Telefonáljon most és kérdezze meg.” Ugye? Így mondtad. Szóval a rendőr, „Oké.” Azt hitte, nincs humorérzékünk, és nem akart ilyen emberekkel foglalkozni. „Szóval azt mondta, „Oké, hozzák ide be.”

És aztán megkérdeztem a főnököt, találtam egy ürügyet, „Legutóbb annyira zavartam önt, és én vendég vagyok az ön országában. Kérem, engedje meg, hogy mindannyiójukat megajándékozzam egy kis (vegán) csokival, mert egész évben keményen dolgoznak, és nem tudom, hogy megköszöni-e önöknek bárki, szóval köszönjük.” És azt mondta, „Oké.” És a másik rendőr tudta a nevemet. Az egyik rendőr tudta a nevemet, a kocsi probléma miatt. De semmi nem történt, mert amúgy is van biztosításom, csak talán megkarcoltam. Nem is láttam az autót, amit meghúztam. Szóval a főnök is ismert már engem, mert foglalkozott velem korábban. Amikor a kocsinak gondja volt, behoztuk a kocsit, és ő is megkérdezte tőlem, mert még nem volt átírva a nevemre. Azt mondta, „Lopta az autót? Igen, vagy nem?” Szóval azt mondtam, „Nem, uram!” Nagyon hangosan, olyan hangosan, mint ő. Szóval, már tudta, ne problémázzon velem. Később tudta, hogy igaz, nem loptam, szóval jobban tisztelt. Szóval, amikor engedélyt kértem, hogy odaadhassam a csokikat, rögtön azt mondta, hogy „oké.” Nagyon boldog.

És korábban vettem nekik néhány (vegán) fánk féleséget. Hallottam, hogy a rendőrség szereti az édes dolgokat, mint a fánk, szóval vettem egy csomót. (Csak Amerikában.) Csak Amerikában? (Franciaországban nem.) Franciaországban nem? Franciaországban mit szeretnek? (Sajtot.) Sajtot! Ó! Ó! Nem tudtam. (Bort.) Bort! Ó, igen, valamilyen (alkoholmentes) pezsgőt is vittem. És amikor bevittem, azt mondták, „Ó, csak vicceltünk.” Azt mondttam, „Mi! Nem vettem észre, hogy vicceltek. Azt hittem, hogy komolyan mondják, szóval most megvettem. Nem tudom visszavinni.” Szóval mind kibontottam, és mindenki látta, hogy nyitva van, és azt mondták, „Oké.” Talán később odaadták a gyerekeknek, nem tudom. De elmentem, és azt mondtam, „Köszönöm. Hála Istennek, hogy elfogadták a bocsánatkérésemet.” És aztán néhányan ismertek engem, és később, amikor hoztam a (vegán) csokikat Karácsonyra, a főnöknél már rendben volt.

És a másik fickó, talán főfelügyelő vagy akármi, talán kisfőnök, valami, azt kérdezte, „Hogy hívják? Tudnunk kell a nevét. Ki adja?” Mondtam, hogy „Tudják a nevem. Nyilvántartásban vagyok itt.” És a másik, a rendőrfelügyelő mondta neki, „Tudom a nevét.” És lebetűzte annak a srácnak a nevet. Szóval azt mondtam, „Látja? Jól ismernek engem itt. Jó vagyok. Ne aggódjon.” És mind hagytak elmenni. Nagyon barátságos rendőrök voltak, nagyon-nagyon barátságosak. Az ottani rendőrök talán stresszesebbek, mint máshol, mert Monaco kicsi. És mindenki menő autókkal megy oda, és nagyon fontos VIP-k, szóval nagyon-nagyon óvatosak. És ha biciklivel, motorral mész oda, ellenőrizniük kell a személyidet, mindent. Még az orvosok is, biciklivel mennek, mert túl nagy a forgalom. Könnyebb nekik átjutni a közlekedésen, és akkor gyorsabban odajutnak a pácienseikhez. És még így is, még ha ismerik is már őket, ellenőrizniük kell a személyijüket, a város, az ország védelme miatt. Szóval ott azt mondják, hogy nincs bűnözés, nincs rablás, nem történik semmi; ott mindenki biztonságban van. Híres róla, hogy biztonságos, ezt mondták nekem. Mindig biztonságban voltam ott amúgy is. Mindenhova egyedül mentem. Nem kellett olyan sok gyémánt őr ott. Gyémánt őröknek hívják őket. Nem vagyok benne biztos, milyen gyémánt. Egyik nap letesztelem majd. Talán csak tészta, amit gyémánt alakúra gyártottak.

Továbbiak megtekintése
Minden rész  (5/7)
1
2020-08-12
5938 megtekintés
2
2020-08-13
5815 megtekintés
3
2020-08-14
5080 megtekintés
4
2020-08-15
5534 megtekintés
5
2020-08-16
4581 megtekintés
6
2020-08-17
4286 megtekintés
7
2020-08-18
4484 megtekintés
Megosztás
Megosztás
Beágyazás
Kezdés
Letöltés
Mobil
Mobil
iPhone
Android
Megtekintés mobil böngészővel
GO
GO
Prompt
OK
App
Szkenneld be a QR kódot, vagy a letöltéshez válaszd ki a megfelelő operációs rendszert
iPhone
Android